B.A.P in Budapest

2017.05.07.
Reggel még azon imádkoztam, hogy ne essen, miközben fejvesztve próbáltam kiválasztani a legnormálisabb esőkabátot, ami a házban fellelhető - mert persze engem nem akadályozhatott meg az időjárás abban, hogy őrült módjára pumpáljak végig 2 órát.
Délutánig persze csigagyökkettő lassúsággal teltek a percek, de végül elérkezett az indulás időpontja is, és bevágódtunk a kocsiba. Az egyébként kb. fél órás út végtelennek tűnt, esküszöm, még sosem tartott ilyen sokáig beérni Budapestre.

A helyszínre érve már teljesen feldobódtunk; igaz, sokan tömörültek már a bejáratnál, a fancuccokat árusító részleg előtt pedig még nagyobb volt a sor. Mi is ide álltunk be, miután nagy nehezen összeszedtük az információkat a beengedés rendjéről és minden egyébről.
Feltett szándékom volt cd-t venni, de mire odakerültünk, az összes elfogyott. Emiatt egész hosszan szabadkozott az eladó csajszi, akit kifogtunk, és aki egyébként csak angolul értett. Végül egy pólóval és egy fekete vászontáskával örvendeztettem meg magam.


 Ezután jött a szenvedősebb része a dolognak. A jegytípusokon belüli sorszámozós rendszerről rég lekéstünk, így a Party jegyesek között is inkább a végén jutottunk be a helyszínre, kb.3 óra várakozás után. Közben kisegítettem néhány igencsak elveszett külföldit, akik kétségbeesetten keresték a megfelelő helyüket.

Az egy helyben toporgás közben elegyedtünk szóba néhány másik Babyvel, szám szerint 4 lánnyal ismerkedtünk meg. Egy idő után persze előkerültek a mobiljaink is, és felváltva mutogattuk a dédelgetett képeket a kedvenceinkről. (Mert hát mi mással lehetne jobban elütni az időt?)

Egyéb érdekesség, hogy a kezeinkbe nyomtak egy nyomtatványt, amit a Baby c. szám közben voltunk hivatottak a magasba emelni; illetve egy külföldi nő megajándékozott minket fanart-másolatokkal is. YoungJaeset kaptam, és bár DaeHyun a biasom a bandából, eszembe sem jutott panaszkodni. Valóban szép munkák!
Lényeg a lényeg, fél nyolc körül jutottunk be a közvetlen területre, és meglepődve tapasztaltuk, hogy a kint ácsorgó százak odabent milyen kis helyet foglaltak. Pozitívan csalódtam - egyáltalán nem kerültünk messze a színpadról.

A következő meglepetés az előzenész volt, egy koreai DJ, aki B.SHOO néven fut. Csekkoljátok! Iszonyat jó hangulatot teremtett, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy milyen pofival rendelkezik...
Végül elérkezett a várva várt pillanat is: a visszaszámlálást követően a fiúk először a kivetítőkön bukkantak fel, majd teljes életnagyságban a színpadon is. Azt hiszem, ott kezdhettem el berekedni, és ezzel nem voltam egyedül. Kitörő örömmel köszöntöttük őket.
A számok pontos sorrendjét nem fogom leírni, de hoztak ikonikus dalokat/pl.Badman,Spy,One Shot, No Mercy/, illetve a legújabb slágereik/pl.Skydive,That's My Jam,Feel So Good, Wake Me Up/ közül is néhányat. Zelo és Daehyun szólóztak, ezek külön beleégtek az emlékezetembe...*-* És asdfhhjjk. Többször is volt beszélgetős szünet(illetve átöltözős, meg a Babyz Lounge, ahol DaeHyun kiválasztotta az általa szabott dresscodnak˛/Rose/ leginkább megfelelően öltözött rajongót, és itallal kínálta, meginterjúvolta, megölelte és képet és készített vele). Mindannyian megkísérelték a magyar bemutatkozást, illetve hozzátettek egy-két kedves félmondatot is, pl."nagyon örülök, hogy itt lehetek". Azt hiszem szükségtelen részleteznem, milyen euforikus hangulat ölelte körbe a törtmagyar kifejezéseket. <3
Na de térjünk vissza a zenére. Szemtanúi lehettünk annak a tehetségnek és profizmusnak, amiről eddig csak nyálcsorgatva olvashattunk. A hangtechnikájuk, a koreók...mindez stúdió minőség a négyzetenben. Imádtam! Élőben hallva megbizonyosodtam róla, hogy minden rosszmájú beszólás, ami valaha érte őket, alaptalan. Kifogástalan előadók, nagy tapasztalattal és hihetetlen alázattal a szívükben. Egy ezredmásodperc erejéig sem bántam meg a jegy megvételét.
Maga a két óra túúúúúúúúl gyorsan eltelt, fel sem fogtam, hogy közeledett a vége. Itt már többször álltak meg beszélgetni velünk(külön köszönet a fordítónak, aki végig tolmácsolta nekünk a szavaikat!). Igazából szerintem már azzal is bőven megelégedtünk volna, ha néhány percig rajtuk legeltethettük volna a szemeinket az adott távolságból. Nem találok rá elég erős kifejezést, milyen letaglózóan jól néztek ki, szinte pislogni is elfejetettünk, nehogy lemaradjunk valamely apró kézmozdulatukról.
Végezetül csatolok nektek néhány képet, amelyek talán jobban érzékeltetik az egészet, mint az én esetlen soraim. Remélem, azért méltó bepillantást nyertetek a koncertbe. Jó szórakozást hozzájuk! <3

Láttalak az éjjel (Taemin OS)

Az egykori virágágyáson feküdtem. A hajdan élettel teli felület kietlen volt, rideg, és halott. A

környékre leszállt az éjszakai köd, és én nem láttam tisztán a Holdat. Te takartad el előlem. Integettél, azt mondtad, látjuk még egymást. Sokáig figyeltem az ezüstben sziporkázó, távolodó sziluetted. Lassan felkeltem, hogy utánad eredjek. Követni akartalak, de a lábaim nem tudták, melyik irányba lépjenek. Addigra eltűntél a szemem elől.

Mikor a szemem hozzászokott a sötéthez, észrevettem a zongorát. A múltban hozzád írt szerelmes dallamokat zengő billentyűk sora régóta érintetlen volt, fénytelen, és halott. Leültem a zongoraszékre - tudtam, hogy utálnád a nyikorgását - , és végigsimítottam a fekete-fehér elemeken. A hangszert körbeölelő elszáradt, indaszerű, féktelen hálót szőtt zárat egy mozdulattal eltávolítottam, és játszani kezdtem. A Hold valamivel tisztább képet mutatott. Tudod, előtte integettél, talán még mosolyogtál is közben, de az alakod egyre csak távolodott.

A hosszú idő óta terméketlen föld megelevenedett, miközben dúdolni kezdtem. Ezt még annak az emlékére írtam, hogy azon a tavaszon megismertelek. A virágok még épp csak kibújtak a téli, fagyos talajból, de mi már éreztük azt a megmagyarázhatatlan varázst, ami mindent körbevett, ha együtt voltunk, és a karjaimban tartottalak. A nosztalgikus dallam hatására egyre több és több növény sarjadt körülöttem. Mind a szépségük teljében voltak. Mint te, amikor integettél, és azt mondtad, látjuk még egymást.

Aztán váltottam - eszembe jutott az a kis mű, amit akkor kottáztam le, mikor először összevesztünk. A gyönyörű virágok mind elhervadtak körülöttem, sziromlepleiket az égbe hajították, azok pedig haláltáncba kezdtek a levegőben. Dühös voltam, a kékben pompázó virágok pedig tűzpirossá változtak. Mágia lett volna? Mindenesetre, valami megmagyarázhatatlan. Akár csak az ezüstben sziporkázó, távolodó sziluetted.

A felperzselt, egykori virágágyás közepén, a zongora előtt viaskodtam magamban. Nem emlékeztem, hogy elbúcsúztam volna. Nem tudtam, mert azóta nem láttuk egymást. A harctér a világ volt, az ellenfelek az érzéseim. És bár egyedül voltam, az utóbbiak legalább sosem hagytak cserben. Mindig megtalálták a pillanatot, hogy emlékeztessenek rá, mikor hátrafordultál, és integettél...

A két szememből a pillanat ugyanazon töredékében csordult ki egy-egy könnycsepp. Biztosan megcsillant rajtuk az addigra élesen kirajzolódott Hold fénye, és Te ott álltál előtte. A mozdulatom megszakadt, az ujjaim remegni kezdtek, végül dühösen rávágtam a hangszerre, és behúztam a függönyt.

A közelben apró fény gyúlt, lépések hangjai ütötték meg a fülemet, és nem sokkal később megjelent két, álmos tekintetű ápoló.

 - Ki van ott? - kérdezte az egyikőjük.

 - Lee Taemin - felelte a másik, miközben közelebb lépett. - Jöjjön csak. Késő este van.

 - Áh, maga az, akinek nincsenek látogatói, ugye? - bólintottam. A másik fehérruhás felszisszent. Kínos téma.

 - Ugyan már - a hangszíne keserédesre változott, és láttam megcsillani a kezében a tűt. A gyógyszer azért kellett, hogy a betegek ne tudjanak ellenkezni velük. - Maga is tudja, hogy ilyenkor már nem jöhet ki a társalgóba. Nézzen körbe, mit csinált már megint - színpadias mozdulatot lejtett, és fejcsóválva nézte a virágokat, amelyeket egytől egyig leborítottam az ablakpárkányról. Néhány kaspó szilánkosra tört, a saját kezeimmel széthordott, nyirkos földből pedig valósággal mindenhova jutott. Nem csak a padlót szórtam fel vele, de még az öreg zongorát is bepiszkoltam, miközben játszottam rajta.

 - Tudja, nem maga az egyetlen, akit bedugtak ide, aztán magára hagyták. De meg kell értenie, mennyire nehéz kezelni az ilyen embereket... - vette át szót ismét a társa, de félbeszakítottam.

 - Miért félnek használni az őrült szót? - enyhén megbillentettem a fejemet. Figyelmen kívül hagyott.

 - Ha jól értesültünk, az ön itteni elhelyezéséről a korábbi párja gondoskodott.

 - A szerelmem volt - javítottam ösztönösen. - Szebb kifejezés.

 - Valóban. És búcsúzni sem tudtak. Talán idővel majd felkeresi. Ne adja fel.

 - Nem számít - legyintettem, majd az egyik, a fekete virágföldtől koszos karomat felé fordítottam, hogy könnyebb legyen az injekciós tűvel, aztán a függöny felé néztem, aminek vékony anyagán még átsejlett az ezüstszín fény. - Az éjjel láttam őt.